Csak egy pillanatra ugrottam be

Az előbb még nagyban aludtam, amikor jött ez a tökfej és felkeltett. Én mondtam, hogy le kéne cserélni a zárakat, mert bármikor ránk szabadíthatja a lüke haverjait, de végül senki nem hallgatott rám. Sajnos az apja, meg az én apám testvérek. Ó, hogy utálom! Most meg itt áll a konyhában és bámulja a sötétkék hálóköntösömet.

- Te meg mit keresel itt, tökfej? - Kérdeztem álmosan morogva. Kócos fekete hajam a vállamra lógott. És még csak le se tudom tagadni a rokonságot! Neki is ugyanolyan koromszínű tincsei vannak, mint nekem, ugyanolyan sötét a pillantása is. Természete se nagyon különbözik az enyémtől. Mindössze annyi a különbség kettőnk között, hogy én Bellatrix Black vagyok, ő pedig a Sirius nevet viseli. Utálom.

Kis idő múlva végre méltóztatott válaszolni. Hangja mély volt, csakúgy zengett a fülemben. Lustán rám pillantott.

- Én csak... Visszajöttem egy-két régi holmimért. - Dadogta. - Csak egy pillanatra ugrottam be.

- Hat éved volt erre, pont most jut eszedbe, tökfej? - Morogtam rá, miközben álmosan dörzsölgettem a szemem. Huszonhárom évesen úgy festhetek, mint egy tizenhét éves kamaszlány. Régen mindig azzal cukkolt, hogy hiába fiatalabb nálam egy évvel, sokkal idősebbnek néz ki. Cseppet sem zavart minket, hogy unokatestvérek vagyunk. Ez nem gátolt meg minket abban, hogy bármikor kitessékeljem a házból, ha éppen szükségem volt rá. Szerencsére tizenhét éves korom óta nem láttam. Egészen mostanáig.

- Felmegyek a padlásra és már el is tűntem, oké? - Válaszolta egy cseppet ingerülten. Szemem villanásából látta, hogy nem szívesen, de megengedem. Hadd menjen csak! Emlékszem, régen állandóan a naplóját írogatta. Nem egyszer megpróbáltam kiszedni a kezéből, hogy megtudjam, mik a legféltettebb titkai, amiket csak egy ostoba pergamenlappal óhajt megosztani. Sajnos legtöbbször sikertelen volt az eljárásom. Néha rossz volt látni a szomorúságot a tompán fénylő, sötétkék szemeiben, miközben könnyein át néz rám, szinte hangtalanul könyörögve a bőrkötéses könyvért. Olyankor gyűlöltem. A tekintetével tudott játszani az érzéseimmel, hirtelen jámbor kis bárányka lettem, ha ilyen szomorú szemekkel nézett. Ilyenkor általában hozzávágtam a könyvet és kiviharzottam a szobájából. Utáltam, hogy felül tudott kerekedni rajtam. Na tessék, máris jön le a padlásról, és hozza a kezében azt a vackot. Az elejére szép, kacskaringós betűkkel van beleírva a neve.

Pálcám hanyag meglegyintésével töltöttem egy kis kávét magamnak. Sirius rám nézett, majd vontatott léptekkel elindult az ajtó felé.

- Kérsz? - Hallottam a hangomat, amin én lepődtem meg a legjobban. Olyan rég láttam...

- Ühüm. - Válaszolta bőbeszédűen, majd bólintott egyet. Az asztal alól kirántottam egy széket, majd lecsaptam egy kávéscsészét az asztalra. Leült és megtámasztotta a könyökét. Mire legközelebb ránéztem, már összekulcsolt ujjain pihent az álla. Tudja nagyon jól, hogy utálom ezt a tudálékos pofát. Egy pálcasuhintással kávét töltöttem a csészébe, majd egy újabbal mokkacukrot és tejet varázsoltam bele. Lustán megkavarta.

- Hol vettél házat? - Hallottam újra a hangomat. Bellatrix, megőrültél?! Meglepődött a kérdésemen, majd válaszolt.

- Godric's Hollow-ban, nem messze Jameséktől.

Utáltam a barátait és most is utálom őket. Egytől egyig ellenszenvesek, azok voltak már a Roxfortban is. Ha ezt megemlítettem, Sirius legszívesebben a torkomnak ugrott volna. Legtöbbször csak a szavaival vágott vissza, de ha a barátait becsméreltem, ölni tudott volna. Nem ritkán apám fogta le, de neki is birkóznia kellett Siriusszal egy ideig, mert olyan erős volt, akárcsak egy medve.

- Ha anyád megengedné, visszaköltöznél? - Újabb kérdésem ismét csakúgy kicsúszott a számon. Felháborodtam a saját kérdésemen, de azért izgatottan vártam Sirius válaszát.

- Nem hiszem. Nemcsak ő utál, hanem az egész család, és együtt élni ezzel a gondolattal, hát... nem kellemes. - Mondta keserűen. Mélyen a szemébe néztem. Azokba a gyönyörű, sötétkék szemekbe. Kérdőn rám nézett, majd lerakta kezéből az üres csészét és felállt. Követtem. Tekintetében újra a szomorúságot láttam megcsillanni. Ott álltam, arcom húsz centire volt az övétől és fogalmam se volt, mit csinálok. Éreztem a lángok mardosását, amint égetnek kegyetlenül, de nem bántam. Felém hajolt, mintha súgni akarna valami édes titkot, de ajka nem mozdult. Koromszínű, izzadt hajtincsei a szemébe lógtak, de ő nem törődött vele. Mire feleszméltem, már erősen szorította a derekamat. Ajka résnyire nyílt, szemét az ajkamra tapasztotta. Szinte éreztem a bőrömön a párás leheletét. Görcsösen kapaszkodtam a vállába, mikor ajkunk egy bátortalan csókban összeforrt. Ahogy csípőjét az enyémnek támasztotta, nekiszorított a falnak. Karomat a nyaka körül összekulcsoltam, míg ő a derekamra fonta a karját. Forró leheletünk összeolvadt. Abban a pillanatban nem tudtam gyűlölni.

Tarkóm halkan nekikoppant a falnak, ahogy felvetett fejjel csókoltam tovább. Térj már észhez!

- Sirius... Ne... - Motyogtam zavartan, nagyon halkan. Csak reméltem, hogy a címzett meghallja az erőtlen suttogásom. Arcát a vállgödrömbe fúrta, nedves leheletét éreztem a nyakamon, ahogy zihált. Szorosan átöleltem, és ragaszkodón magamhoz húztam. Tudom, hogy hallotta, de akkor meg miért nem enged végre el?

Tudtam, ha elmegy, évek múlva látom csak viszont. Még pár másodpercig öleltük egymást, majd rekedtes hangon megszólalt. Hangját hallva térdem kis híján összecsuklott, és ha nem fog át, összeesem. Tekintete égetett, ahogy szemébe pillantottam.

- Most már megyek... Úgyis csak egy pillanatra ugrottam be...

VÉGE