Tartalom: Egy kedves kis történet! Egy kislány kérésére papája mindig egy harcos történetet varázsol elő a csillagokból, ám a kicsi nem tudja, hogy esti meséje valójában megtörtént.

Szereplők: Nincsenek HP-s szereplők, ennek ellenére nekem kifejezetten tetszik! :)

Csillagos történet

Szürkület ül a tájra. Valahol északon most gyúlt ki az első csillag. Tündöklő fénye reményt ad az embereknek. Úgy tartják, a remény csillaga mindenkinek szerencsét hoz. A magas zöld fűben egy lány reménykedik, hogy ma este szerencséje legyen. Lassan sötétség borul a tájra, és a többi csillag is lassan megmutatja tündöklő fényét. A sötétkék égbolton úgy csillannak fel a csillagok, mint egy báli ruhán a flitterek. Lassan a hold is felemelkedik a fák fölé. Nagy, sápadt képével körbenéz, majd lassan elindul, hogy ma este is bejárja azt a jól ismert ösvényt, amit már évmilliárdok óta újra meg újra bejár. Egy játékos júliusi fuvallat belekap a száradó fűbe, ami úgy várja a friss záport, mint csecsemő az anyatejet. Mikor a fuvallat tovalebbent a kis rétről, a fű recsegni kezdett ismeretlen léptektől. A léptek lassú fáradt ember közeledtét hozzák, aki hamar oda is ér a lány mellé. Nem szólnak egymáshoz, csak mosolyognak. A férfi leül a lány mellé, s ő hozzábújik. Az idős férfi átkarolja, és könnyezni kezd. Fáradt kristályokhoz hasonló apró könnyei végiggurulnak arcán, és a kislány vörös hajában landolnak. A kislány letörli az idős férfi arcáról a könnyeket, és fojtott hangon ezt suttogja:

- Nagyapus, kérlek, ne sírj! Inkább mesélj! Mondd el ismét a történetet a csatáról! –kérlelte.

- Rendben van kis unokám. Már százszor elmeséltem, s te mégis mindig újra ezt kéred, meg nem unva a mesét.

Felemelte kérges kezét, remegve a hold felé fordította, és halkan motyogni kezdett. A távolban farkasüvöltés hallatszott, az égen a csillagok megmozdultak, és jól kivehető mozgó alakokat formáltak. A kislány elkerekedett szemmel, tátott szájjal nézte újra a már ismert jeleneteket. A csillagok emberalakban sorokba rendeződtek. Mellettük száz és száz féle állat alakja bontakozott ki, körülvéve a kis rétet, amin nagypapa és unoka nézték az élő mesét. Újabb farkasüvöltés hallatszott, és a csillagokból formált emberek játszani kezdték a szerepüket. A szabályos csatarendbe rendeződött seregek egymásra támadtak. Dörgések és farkasüvöltések zendültek az éjszakában, valahányszor egy ember vagy állat szertefoszlott, és az égen ismét elfoglalta eredeti helyét. A csillagemberek egyre gyakrabban foszlottak szét. A végén már csak kettő maradt. Ők még sokáig csatáztak. Nem bírtak egymással. Végül egymás keze által semmisültek meg, véresen és koszorúba fonva, mint a hús vér emberek. A pirkadat szertefoszlatta a harcukat. Ők apró darabra szakadva tűntek el az aranyba borult keleti ég alsó határán. A kibukkanó napsugarak bearanyozták a kis rétet, ahol a kislány nagyapja ölében békésen szuszogott, még nem fogva föl, hogy amit esténként mindig újra meg akar nézni az nem csupán a fantáziájának műve, hanem a véres valóság, mely mágusok csatáját mutatja be. Egy csatát, mely a varázslók végéhez, és az emberek végleges uralmához vezetett. A csata az utolsó volt, itt a réten. Harry Potter és Voldemort nagyúr utolsó összeütközése.

VÉGE