Az eltitkolt gyermek

Forró májusi éjszaka volt. A kis szobát derengő fénybe vonták az itt-ott világító fáklyák. Az ágyon egy nő feküdt: Lily Evans Potter. Nem aludt, egyszerűen nem bírta lehunyni a szemét. Fájdalmai egyre erősödtek. Lassan úgy érezte nem bírja tovább. Bár már egyszer átélte, félt a szüléstől. Első fia Harry Potter már majd egy éve jött világra. Azokban a percekben kedvese James is mellette lehetett, de most nem. A nő eldöntötte, hogy második gyermekét biztonságban fogják felnevelni, méghozzá kedves barátai. Egy mugli házaspárra akarta bízni.

Férje tudott a babáról, mégis egyetértett Lilyvel, ő sem akarta, hogy ez a gyermek is velük legyen a csatákban. Ezekben az időkben Voldemort ereje hatalmasabb volt, mint bármikor és őket is üldözte. Nem fűztek túl sok reményt a túléléshez, mégis bíztak benne. Nem volt érthető magyarázat arra sem, hogy második gyermeküket miért nem ők nevelik fel, hiszen pénzük volt, nem azon múlott. Még a biztonság se volt olyan döntő érv, hiszen akkor Harryt miért nem a Seelbare házaspár nevelte? Nem, ezt csak tudták. Tudták, hogy így kell lennie.

Lily furcsán érezte magát. Egyedül volt, és a fájásai egyre erősödtek. Már szinte kiáltani sem bírt. Fejében végigjátszódtak a Roxforti évek, majd esküvője Jamessel, végül Harry születése. Ott feküdt egyedül. Szemén könnyek csordultak végig, ha arra gondolt, hogy a gyermek, aki az ő vére, muglik közt fog felnevelkedni.

"Mi lesz ha rossz helyre keveredik? Ha nem kap elég szeretetet? Ha nem fogják úgy szeretni mint én szerettem volna?" - gondolkodott, és a könnyek elborították egész arcát.

- Lily! - az ajtóban egy hullámos, szőkésbarna hajú nő jelent meg. Lily elmosolyodott, és kezével megtörölte szemeit.

- Lise! - suttogta kimerülten.

- Hogy érzed magad? - kérdezte a nő. Lise és Lily együtt jártak a Roxfortba. Az első néhány évben gyűlölték egymást, mert Lise-nek tetszett James Potter, és mint minden lány, ki nem állhatta Lilyt. Végül mikor Lise rátalált igazi kedvesére kibékültek, és örök barátságot kötöttek.

- Azt hiszem... Ma megszületik... - mondta az ágyon fekvő nő.

- Jó... Itt maradok veled!

- Köszönöm Alisea te olyan jó vagy hozzám... Annyira örülök, hogy akkor kibékültünk, és rendbejöttek a dolgok...

Az óra közeledett az éjfélhez. A hold valahol az ég tetején járt, és egy sugara bevilágított az ablakon. Lily zöld szemében félelem csillant. Könnyei nem hagyták nyugodni...

- Ne sírj! - Lise megfogta a nő kezét - Nem lesz semmi baj...

Az óra éjfélt ütött. A fáklyák fénye hirtelen megrezzent, és lágy szellő libegett be a résnyire nyitott ablakon.

- Május hét... - suttogta Lily. Innentől már nem is tudott semmit magáról. Mikor felébredt, már ragyogott az égen a hajnalcsillag, és Lise kezében egy apró gyermek aludt csendesen. Lily felült, és ránézett barátnőjére. Karjaiban a gyermek gyönyörű volt, legalábbis édesanyja gondolta így.

- Lise! Mi történt? - kérdezte egészen halkan, és ahogy nézte a gyermeket egészen meghatódott.

- Lányod született, egy édes kislány. Mi lesz a neve? - kérdezte Lise. Az újdonsült édesanya gondolkodni kezdett, majd kis idő múlva így szólt:

- Lilyan Seelbare...

- Potter! - fejezte be Lise, és elmosolyodott. Lily egy pillanatig nézte barátnőjét és a csöpp lánykát, majd hirtelen megszólalt. Hangjában vidámság, és öröm hangzott, de nem mondta komolyan:

- Neveld fel a lányomat!

- Jaj Lily! - Lise még kedvesebben mosolygott - Szívesen megtenném, de az olyan, mintha te nevelnéd. Tudodki engem is üldöz!

- Igazad van. Nyolckor indulok Seelbareékhoz!

- No de most fogd csak meg a lányodat! - a nő Lily felé nyújtotta lányát, mire az gyengéden vette karjaiba. Abban a percben úgy érezte, soha többé nem tudja elengedni. Szíve erősebb volt agyánál, de bele kellett törődnie, hogy ez a lány nem lesz vele soha többé. Nézte a gyermeket, és különös dolgok jutottak eszébe. Lilyan szeme gyönyörű kék volt, hajkezdeményei ezüstösen csillogtak apró fején.

- De ő nem hasonlít ránk! - mondta felismerő hangon - Miért?

- Az arca olyan mint a tiéd! - mondta Lise mosolyogva - A többit nem tudom. Így sikerült!

Lilyan felsírt. Édesanyja gyengéden fogta, és hirtelen nem tudta mi lehet a baj. Kérdőn pillantott Lisere, pedig neki még nem volt gyermeke, Lily viszont már ismerte ezeket a dolgokat.

- Talán éhes... Szoptasd meg! - javasolta Lise. Lily rá hallgatott, és megszoptatta lányát, azután letette aludni.

- Már hajnalodik, készülődhetnénk... - mondta Lily és egy táska után nyúlt - Segíts!

Összepakoltak néhány dolgot. Mire elkészültek, a nap már beszórta a szobába első sugarait. Így valahogy sokkal barátságosabbnak tűnt a hely. Lily szemét újabb könnyözön borította el. Lise mindannyiszor megvigasztalta barátnőjét, bár tudta, nem sokat tehet az érdekében. Eljött az indulás ideje. Lily karjába vette lányát, Lise pedig a csomagokat vitte utánuk. Felszálltak egy mugli vonatra, és 2 óra múlva Londonban szálltak le róla. Lily fél kezével a felírt címet kereste. Végre meglett, és elindultak. Néhány embert meg is kérdeztek.

Seelbareék háza nagy volt, és igazán szép. Mi tagadás előkelő család fogadta be Lilyant. Az első csengetésre ajtót nyitottak. Egy viszonylag szép, és fiatal nő nyitott nekik ajtót:

- Jó napot... Mrs. Potter? - nézett Lilyre, mivel régóta ismerték egymást. Tegező viszonyba viszont sosem kerültek.

- Igen! AZ vagyok. Ön pedig Mrs. Seelbare igaz?

- Igen, fáradjanak beljebb!

A ház belülről is csodálatos volt. Régi bútorok, drága porcelánok, híres festmények a falakon... Az ebédlőben ültek le. Lily remegve szorította magához lányát, nem bírta csak úgy odaadni valakinek. Pedig muszáj volt. Szemében újra megjelentek az ezüstös könnyek...

- Mrs. Seelbare! A lánya: Lilyan! - felemelte a lánykát. A gyermek most még szebbnek tűnt, igazi kis hercegnőnek. Mindhárman örömmel csodálták. Az egyik ajtón csúnyácska lány futott be. Körülbelül 2-3 éves lehetett.

- Jean, a testvére! - mutatott a lányra Mrs. Seelbare.

- A testvére? - csodálkozott Lise - A féltestvére.

- Lilyan az én lányom mostantól! - mondta Seelbare határozott hangon, majd felállt, és gyermekét az ismeretlen nőnek nyújtotta át - Nagyon vigyázzon rá!

- Meglesz! - a nő elmosolyodott - Jean, itt a hugod, Lilyan - fordult a lányához.

- Akkor mi indulnánk! - Lily belekarolt barátnőjébe és az ajtó felé indultak.

- Kikísérem önöket! - mondta Seelbare, és utánuk indult.

Lily ezekben a percekben úgy érezte, hogy fél szívét kiszakították volna belőle, másikfeléből pedig ömlik a vér. Arcát véglegesen elborították a könnyek. Most vigasztalhatatlan volt. A háztól nem messze leültek egy padra, és Lily sírt végkimerülésig. A távolban még látta, ahogy becsukódik a Seelbare villa ajtaja, és a nő eltűnik Lilyan Potterrel.

- Lilyan Potter édes lányom! - suttogta. Végül elindultak hazafelé.

Ennyi volt, csak egy gyermek, Lilyan Seelbare Potter. Ennyi történt, ezzel a lánnyal, ki később Roxforti tanuló lett, és rátalált igazi testvérére. Nem gyűlölte édesanyját, mert ő is megértette, hogy így kellett történnie. Nem gyűlölte Seelbareéket sem, mert ők is csak az ő javát akarták. Lily három hónappal később Voldemort Nagyúr áldozatául esett, és ekkor lett csak bizonyos, hogy jól döntött, mikor lányát Seelbareéknél hagyta.

VÉGE