Until…

A penna finom hegye még egyszer, utoljára megmártózott a tintásüvegben. Remus szép, kerekded betűkkel aláírta a kész levelet, majd óvatosan megemelte a papírlapot. Vigyázva ráfújt kétszer, hogy a tinta elmosódás és szétfolyás nélkül beivódjon a pergamen szálai közé. Mikor ez megtörtént, kétszer félbe hajtotta, és bele tette a már előre megcímzett borítékba. Lezárta azt, majd egy piros, formátlan kis rudacskáért nyúlt. Hosszú ujjaival megfogta az egyik végét, a másikat pedig a szelíden pislákoló gyertya lángjához közelítette. A piros rudacska vége formálódni, lágyulni kezdett, és Remus érezte, hogy az egész tömb felmelegedik. Hozzáértette a boríték lezárt füléhez, és elkent rajta egy érményi nagyságú darabot. A fiókból elővett egy aranyszínű, kapszulaszerű dobozkát, melyből egy piciny pecsétet varázsolt elő. Jó erősen hozzányomta a forró, viaszos felülethez, így a masszában egy csillag alakú jel alakult ki. Pár pillanat múlva a pecsét teljesen megszilárdult, és lehűlt.

Remus megfordította a borítékot, és a címzést kezdte szuggerálni. Ujjai a küldemény szélein táncoltak néha, kitapintva a benne lévő pergament, végigsimítva a címzett nevét…

- Valami baj van, Remus? – kérdezte Sirius, tőle szokatlan szelídséggel.

- Csak… befejeztem egy levelet… Arabellának írtam. Tudod, most jobban rajta tartja a szemét Harryn…

- Mit írt a fiúról?

- Azt, hogy szörnyen el van keseredve, és hogy nagyon magányos. Úgy tűnik, hiányoznak neki a barátai… és gondolom te is – tette hozzá mosolyogva.

Sirius kemény, a börtönben megedződött arcvonásai megenyhültek. Odalépett barátja széke mögé, és átölelte annak törékeny vállait.

- Na és miket válaszoltál neki?

- Nem sok mindent… bátorító szavakat… Jobban örülnék, ha Harry is itt lehetne velünk…

- De most egyedül vagyunk… - szuszogta Sirius Remus nyakába, és egyik keze megindult lefelé a férfi mellkasán.

Remus gerincén kellemes borzongás futott végig. Mosolyogva megemelte bal kezét, és ujjaival a nyakát csókolgató Sirius arcát kezdte cirógatni.

- Úgy szeretem… szeretem, ha a fürdés után még nedves bőröd az enyémhez ér… - suttogta magában. – Amikor érezhetem a tiszta forróságot, ami téged is ugyanúgy fűt belülről, mint engem…

Kicsit oldalra fordította a fejét, és végre összeérhettek ajkaik. Többször is elváltak ezek a puha, érzékeny felületek, mintha egymás lassú kóstolgatása sokkal finomabb lett volna, mint egy hosszú csókban összefonódni.

- Gyönyörű vagy… gyönyörű a hajad, mely selymesen beborítja a testem… - túrt bele Remus a hosszú, fényesen barna tincsekbe.

Sirius a lábaiban fokozódó bizsergést kezdett érezni, mely a simogatás közepette egyre erőteljesebbé fokozódott, az összecsuklás veszélyével fenyegetve. Boldogan felsóhajtott.

- Remus…!

Ujjai összefonódtak barátjáéval, és lassan húzni kezdték. Remus engedett, és felemelkedett a székről, végig Sirius szemeibe nézve. Azt hitte, az rögtön az ágyhoz vezeti, de nem így történt. Sirius, lehajtott fejjel, de merészen felfelé pillantó szemekkel egészen közel lépett hozzá, arra kényszerítve, hogy az asztalig hátráljon. Mikor a tintásüveg aprót döccent az óvatlan ütközés miatt, ajkaik újra egymáshoz tapadtak.

- Hogy tud egy ilyen gyönyörű lény, mint te, egy ilyen szörnyeteget szeretni? – tette fel a kérdést magában Remus, és belemosolygott a csókba. – Mert szeretsz, ezt tudom… és érzem… - tárta szét lábait, felkínálva vékony csípőjét barátjának. Az élt is a lehetőséggel, és egész testében hozzásimult. Mindketten beleremegtek a gyönyörűségbe, ahogy a ruhán keresztül, de összeért férfiasságuk.

Remus felült az asztal szélére, lábai közé fogadva Siriust, aki nem tudott parancsolni kezeinek, és barátja ingével matatott. Csókolózás közepette a hasát simogatta, és próbálta kihúzni az inget a nadrág és az öv szorításából. Szerencsére a vékony és könnyű anyag engedett, és először csak félig, majd teljesen kiszabadult. Sirius az alsó gomboktól kezdve haladt felfelé remegő ujjaival. Mikor keze már befért az ing alá, szeretetteljesen megsimogatta a forró, összerezzenő hasat, de érezte, hogy ennyivel nem éri be. Látni akarta, érezni a testének egész felületét, és jutalmazni a sokéves, türelmes várakozásért.

Miután sikerült lefejteni róla a ruhadarabot, két kezébe vette Remus arcát, és lágy csókot lehelt ajkaira. Odabújtak egymás felsőtestéhez, melengetve azokat, csillapítva zsigereik morajló éhségét. Remus többször is elmosolyodott. Sirius hosszú, szabadon lógó haja csiklandozta a bőrét, de gyönyörnek még e pici formája is egyre csak növelte a szívében lángoló szerelmet. Fájdalmas arccal pillantott fel.

- Úgy örülök, hogy újra itt vagy… - suttogta, mint aki attól retteg, hogy azonnal elvesztheti a másikat. Újra, megint hosszú-hosszú évekre. – Hogy megint velem vagy…

- Hamarabb ide kellett volna jönnünk – sóhajtotta Sirius mohón, miközben homlokuk egymásnak nyomódott. – Itt mindketten biztonságban lettünk volna. Csak te és én…

- Hamarosan a Rend is ide fog költözni…

- Átjáró ház lesz a szerelmi fészkünkből… - mosolygott barátja.

- Ígérd meg, hogy… semmilyen meggondolatlanságot nem fogsz csinálni… Nem élném túl, ha megint elveszítenélek… - csókolta meg arcát, majd fülét Remus. – Az évek alatt… azt hittem, beleőrülök a magányba. Nélküled egy megkeseredett öregemberré váltam…

- Nem vagy öreg – suttogta Sirius, kedvese vállának gödröcskéit csókolgatva. – Én édes kis farkaskölyköm…

- Sirius…

- Én mindig veled leszek… bármi történjék is… És nem mondhatod, hogy nem igyekeztem bepótolni mindazt, amit a sok év alatt elmulasztottunk – mondta játékosan. – Érezni akarlak… megint… ahogy tegnap… és azelőtt… és azelőtt… - mondta egészen halkan, hiszen barátja nadrágjára csúsztatta a kezét. Sebesen megszabadult a mellkasát fedő fehér atlétától, majd kézen fogta Remust, és hátrafelé lépkedve az ágy felé kezdte el húzni.

Megérkezve kibújtak a cipőikből, majd pajkosan eldőltek az ágyon. Hanyatt fekve, de egymást nézve pihegtek, ujjaik vidám táncot járt a másikéval. Sirius végül magához ragadta a kezdeményező szerepét, és felkönyökölt. Haja sátorszerűen borult mellkasára és vállaira.

- Szeretnéd… ugye? – kérdezte egész halkan.

- Persze, hogy szeretném… Csak… - de elhallgatott, mert Sirius egy boldog csókkal jutalmazta meg.

- Igen?

- Csak… légy most egy kicsit óvatosabb, kérlek… - jelent meg szelíd pír barátja arcán. – Közeledik a telihold… ilyenkor egyre gyengébb vagyok… és néha úgy érzem, összeroppanok…

- Ó, Remus… - bújt oda hozzá szerelmesen Sirius. – Ahogy csak szeretnéd – súgta a fülébe.

Fölé hajolt, és egy csókban olvadtak össze, egymást ölelve. Sirius egyik combja kettejük közé kúszott, óvatosan megérintve vele Remus ágyékát. A férfi elmosolyodott, és kezeivel kedvese hátát simogatta, ujjai egyenként tapintották ki annak gerincét, minden egyes kiálló csigolyát, kényeztetően haladva lefelé.

Sirius szuszogva adta jelét annak, hogy nagyon elégedett a munkájával. Feltérdelt, és ujjait követve Remus mellkasát halmozta el leheletnyi csókokkal. A férfi köldökének környéke különösen érzékeny volt mindenfajta érintésre, így azzal sokat eljátszadozott, miközben mindkettejüket megszabadította a nadrágoktól.

Remus megborzongott a testéhez érő hideg balzsamtól, de ugyanakkor fokozódott is a vágya Sirius ujjainak vigyázó érintésére. Egy mosoly kíséretében sóhajtás hagyta el ajkait, és beletúrt Sirius hajába. Az felpillantott, határozottan a szemeibe nézett, majd újra előremászott hozzá. Megtámaszkodott mellkasa mellett, hogy újra megcsókolhassa. Ezt követően oltalmazásra vágyva egymás vállaira hajtották fejüket. Remus átölelte Sirius derekát, még mielőtt a két test egybeolvadhatott volna. Beleremegett és halkan felnyögött, ahogy megfeszült a testük. Még Sirius lassú, türelmes mozgása sem tudta elfeledtetni vele a testében érlelődő változást, a holdciklus erő-elszívó hatását, gyengítő sugárzását. Minden apró lökés kínzó fájdalomként érte, de szívének boldog tüzét még ennek sem sikerült kioltania. Mosolyogva csókolgatta Sirius izzadó nyakát, ujjai pedig kedvese feneke felé siklottak: nem érte el őket teljesen, hiszen Sirius magasabb volt, mint ő, de kedveskedő tapintása hálás pillantást váltott ki szerelméből. Az piruló arccal elvigyorodott, és megcirógatta Remus felhúzott, behajlított lábait, melyek makacsul ölelték derekát.

- Sirius….! – sóhajtotta Remus, mikor a kéjtől elöntötte halántékát a forróság, és szemei előtt elhomályosult a világ.

Barátja azonban nem tudott felelni. Feje hátrahanyatlott, félrecsapva hosszú tincseit, és belekiáltott az éjszakába.

Remus hunyorogva nézte a homályos alakot, kinek hátát megvilágította a nyitott ablakon keresztül a növekvő hold. A csillagok keltette tompa fényárban magasztosnak tűnt alakja, akár egy istené. Sötét szemei csillogtak a gyönyörtől, mely elöntötte mindkettejüket. Újra közel hajolt hozzá, pihegő mellkasuk egymáshoz simult, ajkaik pedig összeértek.

- Szeretlek, Remus… - suttogta.

- Én is szeretlek, Sirius…