Eltiltás után…

Amikor George benyitott a hetedikesek hálótermébe, fivérét egyedül találta. Az duzzogva fetrengett az ágyon, párnáját dühösen feje alá gyűrte, a szélét, pedig remegő kezekkel tépkedte. Már egy egész szép kis kupacnyi madártoll hevert előtte. George szomorkásan elmosolyodott, elhúzta a vörös függönyöket, és leült az ágy szélére. Fred nem fordult meg, csak szipogott egyet hangosan.

- Nagyon sajnálom – sóhajtott George. – Umbridge-nek nem volt joga téged is eltiltani. Te hozzá se nyúltál Malfoyhoz.

- Bár hozzányúltam volna – sziszegte testvére. – Akkor legalább megérdemelt lenne a büntetésem… Az a rohadt kis tetves… - elharapta a mondat végét, és vicsorogva belebokszolt a megkínzott párnába.

- Muszáj volt – tette a vállára a kezét George hátulról. – Az a hülye taknyos megint sértegette apáékat… És borzalmas dolgot mondott Harry édesanyjáról is…

Fred egy pillanatra megállt a párna püfölésében.

Bátyja a rácsos ablak felé pillantott: elszánt és keserű tekintete képes lett volna lyukat égetni a vastag kőfalba.

- Ugyanolyan, mint az apja…

- Elkényeztetett kis köcsög… az alma nem esik messze a fájától…

- Nem, Fred – csóválta meg a fejét fivére. – Itt már nem csak erről van szó.

A megszólított hanyattfeküdt és végre a szemeibe nézett. Félhosszú, vörös haja szétterült a párnán.

- A kérdés csak az, meddig marad ez a szavak szintjén – folytatta George, tőle szokatlan, aggodalmas tekintettel. – Vajon mikor veszi a bátorságot, és emel kezet vagy pálcát valakire?

- Én nem félek egy Malfoytól! – ült fel Fred, és hangjába megvetés vegyült.

- Ezt nem is hittem – mosolyodott el bátyja. – De vannak nálad gyengébbek és elesettebbek, akik nem biztos, hogy meg tudnák védeni magukat vele szemben… És Umbridge csak adja alá a lovat: bátorítja és kivételezik vele…

- Mint Piton… - vágódott el Fred újra az ágyon.

- De Piton a mi oldalunkon áll…

- Elég nehezen mutatja ki… - motyogta öccse.

- Csak azt akarom mondani… hogy bármi történjék is… nekünk erősnek kell lennünk… Jöjjön akárhány Malfoy vagy Percy, össze kell tartanunk, hallod? Nem érdekel, ki hogyan szidja a családunkat, nem fogom hagyni, hogy bárki is bántson minket. Éppen eleget tűrtünk eddig… De… akármi lesz is, azt akarom… hogy vigyázz magadra.

Fred meglepetten visszafordult.

- Nem akarok elveszíteni még egy fivért – fejezte be George furcsán csillogó szemekkel. Öccse nem tudta megállni mosolygás nélkül, bár az ő arcát ugyanúgy égette a zavar halovány rózsaszín pírja. Lassan elnyúlt az ágyon.

- El tudod ezt képzelni? - suttogta nosztalgikus hangon. – Nem kviddicsezhetünk többet – tette hozzá kisebb szünet után. – Pedig…

- Ez az utolsó évünk itt, tudom…

- Ez így nem is mókás… A kastélyt is úgy ismerjük már, mint a tenyerünket… ha legalább volna még felfedeznivaló… Akkor le tudnánk foglalni magunkat. De így…

- Hé! Na és Umbridge bosszantása? Az már nem is jó?

- Hm?

- Ha már vele kell végigszenvednünk az utolsó évünket, legalább keserítsük meg az életét – vigyorgott huncutul George.

- Derék, derék… - bólogatott helyeslően az ifjabbik iker. – Mégis… Gyerekkorunk óta játszunk… Emlékszel még, Charlie mennyi manővert megtanított nekünk?

- Hogyne emlékeznék… - bújt oda hozzá George, hátulról átölelve őt. – Az egyik nyári szünetben, mikor hazajött, a kertben játszottunk, te leestél a seprűdről és…

-… és egyenesen egy kerti törpe fészkébe pottyantam, igen! – hunyta le a szemeit Fred, ahogy megérezte testvére gyönge szuszogását a tarkóján.

- Anya azt hitte, leharapja az orrod…

- Szörnyen néztem volna ki… nem is hasonlítottam volna rád… - megsimogatva George izzadó ujjait saját hasán.

- Borzalmas lenne… - fonta szorosabbra az ölelést az idősebbik.

Sokáig nem szóltak semmit, csak szótlanul meredtek egy-egy pontra.

- Hányszor feküdtünk így… - sóhajtott Fred.

- Mindig így aludtunk… Gyerekkorunk óta mindig…

- Nélküled elveszettnek éreztem magam… Egyedül sohasem volt jó játszani…

- Nem is értem, hogyan lehet ikertestvér nélkül létezni…

- Ha nem lennél, olyan lenne, mintha kiszakítottak volna belőlem egy darabot… egy nagyon nagydarabot…

George csak búgott egyet.

- Maradj velem… maradj mellettem mindig… - kérte Fred egészen halkan.

Bátyja belemosolygott a hátába, majd megcsókolta az inget, mely mögött a finom bőr rejtőzött. Keze becsusszant elöl a ruhanemű alá, megcirógatva öccsének feszes hasát.

Mindketten beleremegtek az érintésbe. Fred elhalóan sóhajtott egyet, és összekucorodott. George mohó kezei vándorútra indultak behajlított lábain, combjainak belső vonalán, újra és újra megtapogatva a nadrág gombjait deréktájon. Ahogy kettőt sikerült felpattintania, behatolt alá. Egy ideig még játszadozott az alsó gumis derekával, ujjai azonban hamar alábújtak, megsimogatva Fred merevedő férfiasságát.

A fiú hálásan felnyögött, és hátravetette fejét.

- Nem félsz? – kérdezte lihegve. – Nem félsz, hogy észrevesz minket… valaki?

Bárki benyithatott volna szobatársaik közül, és az biztos, hogy mind meglepődtek volna, ha kettejüket ilyen helyzetben ott találják. Talán Lee csodálkozott volna a legjobban…

- Nem… És nem számít, mit gondolnak a többiek… Tudod, hogy sohasem érdekelt…

Fred megfordult, és erőtlen csókot lihegett testvére ajkaira.

- És különben is, hova mehetnénk? Olyan snassz, hogy mindenki a Szükség szobájába jár szeretkezni… Akkor már inkább kapjanak el… - tette hozzá George mosolyogva, amint lefejtette öccséről a szürke iskolai nadrágot.

Az belekuncogott az ágy mennyezetébe, és megnyalta ajkait.

George hirtelen abbahagyta a követelőző simogatást, felkönyökölt, fejét, pedig Fred – még ruhával fedett – ágyékára tette. Kihívóan elmosolyodott.

- Na és… mit szeretnél ma este csinálni?

- Hát… nem is tudom. A keléseid megvannak még?

- Amik a Rókázó Rágcsától jöttek elő?

- Ühüm.

- Meg – lombozódott le George savanyú képpel.

- Az enyémek már elmúltak… - nézett rá sokat mondóan Fred. Nagy sötét szemei pajkosan megvillantak.

Bátyja egy ideig gyanútlanul meredt rá, majd nála is feloltódott a villany. Felvonta a szemöldökét, vigyorogva feltápászkodott, és hosszasan megcsókolta testvérét.

- Dőlj csak hátra… - suttogta a fülébe, ahogy megindult lefelé a felsőtestén.

Finoman szívogatta nyakának vékony, puha bőrét, a szerelem vörös foltjait hátrahagyva maga után. Bal kezének hosszú ujjaival még Fred vállait cirógatta, de ajkai már a fiú hasán jártak, tűzbe hozva minden egyes centimétert, minden egyes sejtnyi felületet. Az iker mellkasa elemelkedett az ágy felületétől, úgy ringatózott az erőteljes sóhajtásoktól.

George huncut karjai indaszerűen kúsztak le öccse ölébe, és hamar megszabadították az alsónadrágtól.

Fredet elöntötte a szokásos szeméremérzet: még az utóbbi időben is gyakran elszégyellte magát, ha meztelenül simult bátyja testéhez. Most azonban vajmi kevés ideje maradt a helyzet kényelmetlen voltán elmélkedni. A szemei fenn-fennakadtak a kéjtől, ahogy George forró lehelete újra meg újra végigsiklott ágyékán. Lábaiban, de különösen combjai belső felén bizsergető forróság kezdett kialakulni. Remegését George szeretetteljes ölelése csillapította. Kezei hasztalan markolászták az ágy szélét: a lepedő folyton kiszaladt ujjai közül. Megkapaszkodott hát saját, iskolai ingében, azt húzta és marcangolta, hogy kitörő vágyát még pár pillanatig féken tudja tartani. Ajkait már vörösre harapdálta, de volt, hogy nem bírta visszatartani kéjes kiáltásait. Ilyenkor mindketten felnevettek és az ajtó felé pillantottak: odakint azonban úgy tűnt, nem figyelt fel senki a szerelmesek, keltette zajra.

Fred olyan erővel kezdte húzni a mellkasát már csak részben fedő inget, hogy az egy reccsenéssel megadta magát, és a varrás mentén elszakadt. Ugyanebben a pillanatban a beteljesedés csodálatos hulláma futott végig a testén, ő pedig reszketve adta át magát a gyönyörnek. Arcáról most már le se tudta volna mosni a mosolyt.

George, hálás munkájának végeztével újra felbukkant öccse lábai közt. Hamiskásan ragyogó szemeivel elégedetten szemlélte pihegő testvérét. Vigyorogva megtörölte szájának szélét, előremászott Fredhez, megcsókolta, majd leheveredett mellé. Az odabújt a mellkasához. Lábaikat keresztbe rakták egymáson – igaz, George felszisszent: a kelései még mindig hasogattak.

- Anya nem fog örülni, ha ezt meglátja – mutatott Fred a szétszakított ingre.