Hajad, mint ékességed…

 - Átkozott Potter! – sziszegte a fogai közt Piton, ahogy kiviharzott Umbridge irodájából.

Olyan sebesen lépkedett, hogy fekete talárja és ében haja méltóságteljesen lobogott mögötte. Ahogy befordult a Mardekár folyosóira, majdnem fellökte házának két kisdiákját. Bocsánatot sem kérve robogott tovább irodájába. Már jó előre kivonta pálcáját, és az ajtó elé érve elmormolta a bűbájt, mely személyes lakosztályát védte.

Becsapta maga mögött az ajtót, és letérdelt a kandallója elé.

Csinos kis tüzecske pattogott benne, kellemes meleget biztosítva a szobácska számára. A professzor belemarkolt egy cserépedénybe, mely térde mellett állt, és beleszórta a port a tűzbe.

- Grimmauld tér 12! – dörmögte a lángok közé hajolva.

Hosszú pörgés, kavargás, köhögés és émelygés után végre kitisztult a látása és megpillantotta a Főnix Rendjének konyháját, a Black-kúria étkezőjét.

- Black! Sirius Black! – harsogta, mert a helyiség teljesen üres volt. – BLACK!

Míg várakozott, újra felsejlett előtte Harry kétségbeesett arca, ahogy megpróbálja közölni vele, mi történt. Hiába használta Black gyerekkori becenevét, végig azt hitte, nem sikerült átadnia az üzenetet. Pedig Pitonnak elég volt mélyen a szemébe néznie, hogy tudja, mit látott a zavarodott kölyök.

- Black! Hol vagy, te semmirekellő?

Tíz perc telt el gyilkos várakozással, és Piton türelme a végét járta. Kirántotta a fejét a tűzből, és maga lépett belé. Újabb maréknyi port a földhöz vágva sebesen pörögni kezdett a teste. Szemét-száját jól összeszorítva érkezett meg a Black-ház étkezőjének kandallójába. A párkányban kapaszkodott meg, nehogy térdre essen.

Gyűlölte az utazás ezen formáját, de mivel Roxfortból nem tudott hoppanálni, kénytelen volt ezt használni. Előbotorkált és körbenézett.

- Black!

Ökölbe szorult a keze. Igaz lenne hát? Igaz lenne, amit Potter látott? Voldemort valóban foglyul ejtette Blacket? Egy pillanatig nem tudta, mit tegyen. Az elégtétel határtalan öröme öntötte el a szívét, amiért Black végre megfizetett minden kegyetlenkedéséért, amit gyerekkorában el kellett tőle szenvednie. Végre meglakol a szemét dög!

Mellkasa hullámzott a hideg borzongástól, ami hirtelen végigfutott a testén. Nem, nem szabad erre gondolnia. Black a Rendhez tartozik, melynek ő maga is felesküdött tagja. Kötelessége aggódnia testének épségéért, még akkor is, ha mindenkinél jobban gyűlölte fiatalkori ellenfelét.

- Black! – mordult fel, és átszaladt a nappaliba.

Mivel ott sem talált senkit, felkaptatott a lépcsőn az emeletre. Meg sem próbálta palástolni jelenlétét. Black anyjának portréja könnyedén lármázni kezdhetett volna trappolása hallatán, most mégis hallgatott. Miért pont most? Átkozott boszorkány, hogy a pokol tüzén égjél el!

- Black!

Már szaladt volna tovább a második emeletre, mikor a háta mögött egy ajtó csikordult.

- Remus, te kiab… - dugta ki a fejét Sirius.

Perselus szíve nagyot dobbant. Hát él. És itt van. Hogy az ördög vinné el… Lehunyta a szemeit, és lassan megfordult.

- Pip… Mit keresel te a házamban? – húzta ki magát Sirius.

- Téged kereslek – mondta Perselus fagyos hangon. – Mindenki téged keres. Potter komoly bajba került, csak mert nem voltál a tűzhely mellett. Rajtakapták, miközben téged próbált elérni.

- De hát… - Sirius meghökkent. Egy szót sem értett az egészből.

- Azt hiszem, azt a parancsot kaptad, hogy mindig a tűz mellett legyél, ha valaki el akarna érni téged.

- Mi történt? Mi van Harryvel?

- Újabb víziója volt, melyben ezúttal téged látott. Voldemort előtt.

Sirius elkáromkodta magát.

- Látnom kell őt! – lendült előre, de Piton visszatartotta.

- Nem mész sehova!

- Mit mondtál, Pipogyusz? – öntötte el a méreg Blacket, és vállait kihúzva a professzor fölé magasodott.

Piton, zsebében pálcájával, igencsak kényelmetlenül érezte magát, hiszen Sirius jó egy fejjel magasabb volt nála. Alkata izmos, haja hosszú, szépséges és ápolt, noha ruházata hagyott némi kívánnivalót maga után.

- Nem gondolod, hogy mérhetetlen taplóság parancsolgatnod az én házamban? – mondta különös hangsúllyal.

Piton nyelt egyet, majd lehajtott fejjel távozni akart. Sirius azonban vállánál fogva visszalökte.

- Mégis mit gondolsz, hova mész? Senki sem sértegethet büntetlenül!

- Állj félre! – parancsolt rá Piton, ellentmondást nem tűrő hangon. – Tűnj az útból, dolgom van!

- Nem mész te sehova – kúszott ijesztő mosoly Black ajkaira. Lassú, kimért lépésekkel közeledett Piton felé, aki érezte, hogy fagyos bizsergés kezdi megbénítani végtagjait. A közeledő férfi bódító illata is hozzájárult ahhoz, hogy arcára kiüljön a meglepettség.

Sirius szemei vonalnyira szűkültek. Arckifejezése olyan volt, mint egy kutyáé, mely éppen támadni készült.

Perselus egészen a korlátig hátrált, szégyellve a rá törő félelmet. Úgy tett, mintha Black koszos ruhái és szaga elől próbálna kitérni. A lépcső korlátja azonban nem engedte hátrébb. Sirius arca alig tízhüvelyknyire volt az övétől, mikor megállt. A bőrén érezte a férfi leheletét.

- Miért hátrálsz, Pipogyusz?

- Ne merészelj így szólítani! – sziszegte a bájitalok mestere.

Sirius mosolya még szélesebb lett. A falhoz szorította Perselust.

- Mit csi… Mit… - tiltakozott az, de a két ajak elnémította szavait.

Végtelennek tűnt az a pár pillanat, míg mozdulatlanul tűrt. Szája újra és újra elszenvedte a beléhatoló puha nyelv támadásait.

Hirtelen erőt vett rajta az undor. Tágra nyílt szemekkel lökte el magától ellenfelét, és arcát rémülten törölgetve hátrált.

- Te visszataszító állat! – nyögte. – Hogy voltál képes…

Nem volt ereje befejezni, annyira dühös volt. Ökölbe szorított jobb kezét előrelendítette, és arcon vágta vele Blacket, aki majdnem hanyatt vágódott. Morogva előre vetette magát, megragadta Piton ruháit, és az egyik ajtónak lökte. Az recsegve-ropogva szakadt be a férfi súlyától. Perselus prüszkölve és köhögve pislogott, a földön fekve. Mielőtt azonban a porfelhő elillanhatott volna, Sirius feltűnt a semmiből, talpra rángtatta, és a szoba közepén álló romos ágy felé lökte.

A professzor a földön szétszórt holmiban botladozva hasra vágódott a matracon. Az ágynemű hatalmas porfelhőt eresztett, mint egy pöffeteggomba. Rémülten eszmélt fel, milyen kiszolgáltatott pozícióban is vagy így, és megpróbált megfordulni. Felállni azonban már nem tudott, mert Sirius rávetette magát, ráült mellkasára, leszorítva kezeit-lábait.

- Szállj le rólam! – kiáltotta. – Takarodj!

Görcsösen próbált szabadulni a szorításból, de csak azt érte el vele, hogy Sirius újból megcsókolta. Hogy véget vessen eme szörnyen megalázó helyzetnek, ráharapott Black ajkaira, aki felordított a fájdalomtól. Mindketten érezték a szájukba tóduló vér keserédes ízét. Maszatos-koszos arcuk úgy nézett ki, mintha valamilyen viadal résztvevői lennének. Sirius egy váratlan bal horoggal visszaadta az iménti ütést.

- Ah – nyögött Piton, mikor szemöldöke felrepedt.

Megszédült az ütéstől, és egy rövid időre megfeledkezett a védekezéstől. Sirius, ezt kihasználva, marcangolni kezdte a talárját.

- Ne! – hörögte Perselus. – Eressz el! Ne érj hozzám! Takarodj! Te rohadt…

Mellkasán széthasadt a fekete ing.

A borzalom ült ki az arcára, mikor Black diadalittasan és éhesen végigmérte.

- Mit akarsz? – kérdezte már sokkal vékonyabb hangon. – Eressz el! Nem! – kiáltotta, mikor a föléje magasodó férfi a nyakába fúrta a fejét, és saját ruháit kezdte el kigombolni magán.

A nyakát csiklandozó forró lehelet és nyelv teljesen megbolondította az érzékeit, a derekánál szorító két comb és az ágyékból áradó tűz pedig felpezsdítette a vérét.

Black kezeinek mohó simogatása feloldotta utolsó gátlását is, és noha véresre karmolták és harapták egymás testét, Piton kezdte úgy érezni, hogy élvezi, ami vele történik.

- Merlinre! – sóhajtottak egyszerre, ahogy férfiasságuk összeért.

- Eressz! – sóhajtotta Perselus, a formaság kedvéért. Nem akarta, hogy Black lássa az élvezetet az arcán. Jól megmarkolta a férfi hosszú haját, és amennyire erejéből tellett, meghúzta. Tépni, marcangolni kezdte a szépséges hajkoronát, Sirius pedig úgy morgott és üvöltözött, mint egy vérszomjas farkas. Piton vállainak finom bőrét harapdálta, mikor az szétfeszítette lábait, és félreérthetetlen helyzetben közéjük feküdt.

Perselus kiáltása visszhangzott még a ház folyosóján is, ahogy Sirius csodálatos férfiassága kitöltötte a testét. Hamarosan mindkettejük kéjes sóhajtozása váltotta fel a csendet.

Black vadul, állatiasan mozgott, sebes ritmusa mindkettejüket az eszméletvesztés határára sodorta. Támaszt keresve kapaszkodtak egymásba. Piton Black izzadt vállait ölelte, de még így is alig tudta tartani az ostrom ütemét. Édes légszomj kínozta tüdejét, úgy kapkodta a levegőt, és örült, hogy Black nem látta mosolygó arcát. Az extázistól kipirosodott arccal nyögött fel, mikor szeretőjével egyszerre elérte a beteljesedést. Az még mozgott benne egy ideig, mígnem végképp elfogyott az ereje.

Piton megsemmisülten feküdt, ahogy Sirius hagyta, szétvetett lábakkal, a feje mellett pihenő, remegő kezekkel. Black azonban felkelt, és a félhomályban ruháit kezdte keresni. Perselus tudta, hova megy. Tudta, hogy Harryért megy, mert a fiú bajban volt. Valahol mélyen talán azt is sejtette, hogy nem látja őt többé viszont…

Oldalra fordult, és az ujjai közt megcsillanó hosszú, barna hajszálakat nézte…