KÁRPÓTLÁS

-         Figyelj oda, Potter! Nem hobbiból tanítom neked az okklumenciát!

-         Igenis, tanár úr…

Harry a padlón ült. Nagyon megviseltnek látszott… Szinte sugárzott a szemeiből a fáradtság. Már órák óta a Roxfort alagsorában volt gyűlölt bájitaltan tanárával, és az elméjét próbálták elzárni Voldemort elől.

-         Állj föl – vetette oda Perselus Harrynek.

A fiú nagy nehezen a lábaira állt, és a tanár asztalába kapaszkodva próbált talpon maradni.

-         Védekezz, Potter! Védekezz! Vagy talán még erre se vagy képes? Szánalmas alak vagy.

Harryt mardosni kezdte a gyűlölet. Lángoló szemekkel nézett rá tanárára.

-         Nem vagyok szánalmas… - sziszegte a fogai között.

-         Bizonyítsd be! Egy… Kettő… Legilimens!

Harrynek erőt gyűjteni se volt ideje, de az átok máris elérte őt. Megtántorodott… Próbált védekezni, minden erejét összegyűjtve próbálta kitisztítani elméjét… sikertelenül…

-         Neee… - nyöszörögve, miközben ismét a földre rogyott…

Piton felemelte a pálcáját… Harry fülében még mindig csengett nagybátyja kárörvendő nevetése, mikor meglátta őt, szinte teljesen kopaszra nyírt frizurával…

Becsukta a szemeit… Tudta, hogy tanára direkt csinálja ezt… Direkt keresi kisgyermekkori emlékeit… Hiszen azok a legszégyenletesebbek…

         Mikor szemeit kinyitotta, egy hosszú árnyékot pillantott meg maga előtt… Piton árnyékát.

-         Állj föl! – sziszegte a tanár. – A tanulásnak még nincs vége…

Harry fölnézett a férfira… Szemeiben már nem volt gyűlölet… Túl fáradt volt az utálkozáshoz… Könyörgően meredt tanárára, de úgy tűnt, nem hat vele…

-         Azt mondtam, állj föl!

Perselus megragadta Harry gallérját, és fölrángatta őt a földről. A fiú előtt néha-néha egy-egy másodpercre elhomályosodott minden… Aztán ismét felcsendült tanára hangja.

-         Egy… Kettő… Legilimens!

Harry az asztalnak ütközött, mikor az átok eltalálta… Szemei előtt sorban suhantak el szörnyűbbnél szörnyűbb emlékei. Ötévesen Dudley és bandája az óvoda játszóterén kergetik… Petunia néni száraz kenyeret dob a tányérjára, miközben Dudley duplaadagot szed magának a rántott csirkéből és a sült krumpliból… Vernon bácsi gyenge kis karját szorongatva üvöltözik a négy éves Harryvel… Dudley a falhoz nyomja őt, és kezével benyúl a pólója alá…

-         NEEEM! – kiáltotta Harry.

Érezte, hogy teste végérvényesen föladta a harcot… Miközben a tanári asztal tövébe omlott, egyre sötétedett előtte minden…

~*~

Minél inkább világosodott a kép Harry előtt, ő annál jobban megijedt.

         Egy nagy, puha ágyon feküdt… És a feje fölött Piton aggódó arcát vélte felfedezni… Megpróbált felülni, de tanára nem engedte.

-         Mi volt az az emlék? – kérdezte szárazon Perselus.

-         Melyik? – kérdezett vissza rekedt-elcsukló hangon a fiú

-         A legutolsó.

-         Nem emlékszem… - felelte őszintén Harry.

Bár Harry még mindig homályosan látott, azt így is észrevette, hogy tanára elhúzza a száját, mintha nem hinne neki.

-         Amelyikben az a nagydarab szőke srác a falhoz nyomott, és simogatni kezdett…

-         Az… Az semmi… - felelte Harry.

Oldalra fordította a fejét. Piton hálószobájában volt. A falak sötétzöldek voltak, és fapolcokon nyugvó fiolák és üvegcsék csúfították. A bútorok mind feketék voltak, akárcsak az ágynemű… Az éjszín selyem érintése borzongásra késztette a fiút.

-         Semmi? – kérdezett vissza Piton. – Mégis menekülsz előle…

-         Nem… Nem menekülök… - vágott vissza Harry, és belenézett tanára szemébe.

-         Hazudsz.

Harry azt hitte, tanára ismét üvöltözésben fog kitörni, de tévedett. A férfi közelebb hajolt hozzá, és a fülébe suttogva folytatta:

-         Ha nem menekülnél, végignézted volna.

Harry megpróbált arrébb húzódni. Tanára forró lehelete szinte égette a bőrét.

         Piton azonban nem engedte. Felült az ágyra, és kezeit a fiú vállai mellé helyezte, mindkét irányba elvágva a menekülési utat.

-         Mit… Mit akar tőlem, tanár úr…? – kérdezte elhaló hangon Harry.

-         Azt, amit te is…

Harryt megrémítette Piton hirtelen jött kedvessége.

-         Akkor… Akkor engedjen elmenni, tanár úr…

-         Nem – hangzott a tömör válasz. – Ki akarlak engesztelni…

-         Ki… Kiengesztelni?

-         Hiszen miattam kellett végignézned azt a sok szörnyű emléket…

Perselus Harry fölé hajolt.

-         Engedd, hogy jóvátegyem bűneimet.

A tanár hangja nyugtató volt, Harry mégis megijedt tőle. Soha nem hallotta még így beszélni őt… És pár órával ezelőtt a professzor még igazán dühösnek tűnt.

         Piton hirtelen Harry nyakába fúrta a fejét.

-         Ne… - nyögte Harry. Túlságosan gyenge volt a védekezéshez. – Hadd menjek vissza a… klubhelyiségbe.

-         Nem mehetsz vissza – suttogta Piton. – Éjjel tilos a folyosókon mászkálni…

Harry szemei kitágultak a döbbenettől és a rémülettől. Itt kell töltenie az éjszakát… gyűlölt tanárával. És a teste annyira legyengült, hogy nem tud védekezni az a férfival szemben…

-         El se hiszed, milyen régóta várok már erre a pillanatra, Harry…

A fiú felnyögött. Piton soha nem nevezte még a keresztnevén. Értetlenkedve nézett rá tanárára. Megszólalni azonban már nem volt ideje, ugyanis Perselus ajkai lágyan az övéire tapadtak.

-         Maradj velem ma este… - suttogta halkan a professzor.

Ránézett a fiúra. És Harry életében először fedezett fel a fekete íriszekben lágyságot… Gyengédséget… Ettől a pillantástól teste még jobban elgyengült…

-         Rendben… - motyogta végül. – Maradok.

Perselus arcán gyenge mosoly úszott végig.

-         Mit csinált veled az unokabátyád abban az emlékben? – kérdezte.

-         Semmit… – felelte Harry.

-         És más alkalmakkor?

-         Semmit… - ismételte Harry. – Nem hagytam…

-         És engem… hagynál? – kérdezte hirtelen a tanár.

Harry döbbenten meredt Piton szemeibe. Azokban most furcsa fény csillant, mely eddig még ismeretlen volt számára.

-         Igen… - felelte végül megtörten.

Abban a pillanatban, hogy kimondta a választ, tanára ajkai ismét az övéhez értek, majd lágy csókban forrtak össze. Harry becsukta a szemeit. Mikor mellkasán érezte tanára érintését, összerezzent. Eszébe jutott minden, amit Dudley tett vele… Ahogy mindig a falhoz szorította, és kényszerítette őt a kielégítésre…

         Most azonban nem védekezett. Tanára érintései nem durvák és érzéstelenek voltak, hanem tele voltak gyengédséggel és szeretettel. Harry soha nem gondolta volna, hogy ez a férfi ilyen gesztusokra is képes.

-         Miért… Miért csinálja ezt, tanár úr? – kérdezte Harry.

Perselus ránézett a fiúra, de nem válaszolt neki.

-         Ne hívj tanár úrnak… - suttogta. – Most ne…

-         De…

-         Perselus a nevem.

A férfi óvatosan kioldozta tanítványa talárját, majd ujjai inge gombjaival kezdtek játszadozni.

-         Gyönyörű vagy… - motyogta két csók között.

Pár perc múlva Harry immár ruhátlanul, dideregve feküdt tanára alatt, a fekete selyemágyneműn. A szoba nagyon hideg volt, akárcsak a selyem. Perselus szó nélkül begyújtott a pálcájával a már évek óta nem használt kandallóba.

-         Köszönöm… - motyogta Harry.

A férfi elmosolyodott.

-         Érj hozzám, kérlek… - szólalt meg halkan hirtelen. – Magamon akarom érezni az érintésedet.

-         Pi… Perselus… - nyögte Harry.

-         Kérlek – ismételte a férfi.

Harryn a különös pillantás láttán furcsa érzés lett úrrá. Karjait tanára nyaka köré fonta, és hagyta, hogy ajkaik szenvedélyes csókban váljanak eggyé.

         Kezeivel végigsimított tanára karján, és végül megfogta a kezét. Perselus hitetlenkedve törte meg a csókot, de mikor tanítványa bátorítóan rámosolygott, mindent ott folytatott, ahol abbahagyott.

         Ajkai végül a fiú nyakára vándoroltak, és egyre lejjebb haladva apró csókokkal borították el. Harry egyre szaporábban lélegzett. Ujjai megállapodtak tanára fekete talárján, és heves mozdulatokkal elkezdték kigombolni.

-         Megőrjítesz… - motyogta a férfi… - a testeddel… Gyönyörű vagy…

Mikor Perselus ajkai ágyékához értek, Harry hátravetette a fejét, és halkan felnyögött. A férfi azonnal fölé hajolt, és megcsókolta. Együttes erővel fejtették le a tanárról a ruháit, és pár pillanat múlva már teljesen meztelenül feküdtek egymáson. Kezei végig Harry testét simogatták.

-         Mit szeretnél, mit csináljak? – kérdezte hirtelen.

Harry nem felelt, helyette mélyen, és szenvedélyesen megcsókolta.

-         Ha valami nem tetszik, csak szólj… - suttogta a férfi.

Perselus végigsimította Harry mellkasát… Elidőzött a fiú mellbimbóinál. Végül ajkaival kezdte kényeztetni őket, kezei pedig teste minden porcikáján végigsimítottak. Mikor hozzáértek a fiú combjának belső részéhez, Harry halkan felnyögött. A tanár elmosolyodott… Ujjaival egyre följebb vándorolt rajtuk, míg végül elérték, amit kerestek.

         Mikor végigsimítottak Harry keménységén, a fiúból hosszú nyögés tört elő… A férfi elmosolyodott, és ajkaival is követte ujjait. Nyelvével lágyan simogatta az érzékeny testrészt, majd ajkait rázárta annak felső részére.

-         P-Perselus… - nyögte elhalóan Harry.

A tanár egyre mélyebbre engedte magába a fiú keménységét. Élvezettel hallgatta vágytól fűtött zihálását, és elő-előtörő nyögéseit.

         Harry érezte, hogy nem bírja már sokáig. Egyre duzzadt Perselus szájában, és már közel volt a vég.  Ezt a férfi is megérezhette, mivel hirtelen elvette ajkait a testrészről, és Harry fölé hajolt.

-         Akarlak… - suttogta hirtelen Harry.

Perselus hitetlenkedve nézett rá.

-         Kérlek… Tégy a magadévá…

-         Komolyan gondolod, Harry?

A fiú elszántan bólintott. Lábait felhúzta, hogy több helyet engedjen tanárának.

         Perselus végigsimította Harry derekát. Ujjai egészen a fenekéig vándoroltak.

-         Kérlek… - ismételte Harry, mikor látta, hogy tanára kételkedik a szavaiban. – Akarlak…

Ebben is pillanatban fájdalom nyilallt belé és teste megfeszült.

-         Fáj? – kérdezte aggódva a férfi.

-         Nem… - suttogta rekedten Harry.

Perselus a második ujjával is a fiúba hatolt.

         Harry felnyögött. Nem is a fájdalomtól, azt alig érezte, hanem az örömtől, és a vágytól. Mikor a két ujjat egy harmadik is követte, nem bírta tovább.

         Belekapaszkodott tanára vállába, és úgy húzta magát a füléhez.

-         Nem kell több ujj. Te kellesz…

Érezte, amint testét elhagyja Perselus keze… Pár másodperc múlva ismét fájdalom nyilallt belé. Perselus belé hatolt…

-         Harry… - nyögte a férfi, mikor a fiú fájdalmas arcára nézett. – Harry, jól érzed magad? Abbahagyjam?

-         Ne! – nyögte Harry. – Gyere… Gyere beljebb…

A fiú visszahanyatlott a hideg selyemágyneműre, de most már nem érezte annak hűsét… Teste lángolt a vágytól.

         Perselus egyre mélyebbre hatolt belé, míg végül teljesen bent volt. Mikor lassan mozogni kezdett, Harry felszisszent, de a férfi nem állt meg. Nem tudott megállni. Tanítványa testének látványa, hangja, forró teste… lángoló belseje az őrületbe kergette. Megragadta a fiú keménységét, és ütemesen mozogni kezdett.

         Harry hátravetette a fejét. Egyik kezével még mindig Perselus vállába kapaszkodott, másikkal viszont a fekete selymet markolta meg.

-         Perselus… - sóhajtotta. – Gyorsabban… Kérlek…

A férfi ránézett a fiúra, és teljesítette a kívánságát. Mindketten egyre gyorsabban és hangosabban ziháltak, míg végül egymás nevét kiáltva egyszerre érték el a mennyek kapuját.

-         Oh, Perselus… - suttogta Harry. – Köszönöm…

Harry becsukta a szemét. Úgy érezte, minden ereje elhagyja őt.

         Perselus lefeküdt mellé az ágyra, és egy mozdulattal magukra húzta a hideg selymet. Átölelte a fiút. Érezte, hogy annak karjai körbefonják a mellkasát, hogy fejét a vállán pihenteti.

         Tudta, hogy a fiú már álmai közt lebeg, mégis a fülébe suttogta.

-         Én köszönöm… Szerelmem.