Lázálom

Megállt az ajtóban és a sötétben szemével engem keresett.
- Még mindig rosszul vagy? – kérdezte.
- Szörnyen fázom – mondtam remegve. Törölközőbe és takaróba csavarodtam.
- Akkor öltözz föl – oldotta meg a problémát.
- Nincs erőm – ellenkeztem. – Inkább bújj ide mellém, hogy felmelegíts – javasoltam.
- Ha ez a kívánságod… - Kék szeme megcsillant a homályban. - Jesszus, csupa füst az ágyad.
- Nem füst, füstölő.
- Az mindegy.
- Ópiumos.
- Nem hogy attól vagy rosszul?
- Most már nem vagyok rosszul – mondtam nem túl meggyőzően, és közelebb másztam hozzá utolsó erőmből. Fölé hajoltam.
- Nem is látszol olyan betegnek – szólt egy kis gúnyos felhanggal, és eltűrt egy tincset az arcomból. Belesimítottam kezébe az arcom.
- Csak fáradt vagyok.
- És fázol még?
- Igen.
- Forró vagy.
- Nem. Lázas.
- Fáj még valami?
- Igen.
- Mi?
- Hogy nem csókolsz meg. – Közelebb hajoltam, mire ő is, és…
- Szeretlek… - súgtam és beleremegtem minden érintésébe.
- Én is – aztán hirtelen szó megszakad, hang fennakad, lehelet megszegik, valami belém szállt. Kirázott a hideg. És mire újból feleszméltem, ott ültem az ágyra dőlve, a kezemet szorította, a takaróm csupa vér, az ő vérétől véres. Már nem szólt. Csak vért köhögött. Én meg csak sírtam.
*
- Kérlek, azonnal gyere át – nyögtem elfúló hangon. Ott álltam a fiúszobában egy szál törölközőben, a szemem kisírva, teljesen összetörten, a hányinger kerülgetett. – Kérlek…
- Mi történt? – kérdezte.
- Bármit tettem, ugye nem bántasz?
- Miért bántanálak? – Odamentem hozzá.
- Megöltem – súgtam a fülébe.
- Kit? – kérdezte megrökönyödve.
- Őt. – Kirohant a szobából. Percekkel később visszatért és én még mindig remegtem. Csak ott álltam a falnak dőlve, kifejezéstelenül meredtem magam elé és még mindig nem álltak el a könnyeim.
- Hogy tehetted? – nézett rám.
- Nem én voltam – tiltakoztam. – Vagy mégis? Mire észbekaptam, halott volt. Én nem… - Fel és alá kezdett járkálni, én meg követtem a szememmel.
- A hullát el tudjuk tüntetni – mondta végül és a többiekre nézett. – Segítetek?
- És mit mondunk a felnőtteknek? – kérdeztem.
- Menekülj. Ne gyere vissza soha.
- Ölj meg.
- Nem. Azt mondtam, menekülj.
- Menekülök. A halálba. Előttem jársz és szolgám leszel a túlvilágon – mormoltam, majd elmosolyodtam és belenyomtam a kés pengéjét a csuklómba.

Vége