Árulók

Where once was light

Now darkness falls

Nem volt jobban a férfi sem. Szintén kínzásokon esett át. Oly hosszú ideig tudta titkolni kémtevékenységét, hazudni a Nagyúr szemébe, s lezárni elõle az elméjét… De Õ most mindenre rájött. Nincs többé kiút, a sötétség végezni fog vele. És nem is segíthette már a jó oldalt. Reményvesztettség és bosszúvágy gyötörte, de leginkább csak halálvágy. Túl sok szenvedéssel kellett már küzdenie, belefáradt.

Ahogy a sötétben botladoztak, támaszt keresve, a férfi és a nõ egymás kezére találtak. Mindketten megremegtek egy pillanatra.

- Ki az? – kérdezte gyanakodva a férfi.

- Severus? – válaszolt a nõ.

- Narcissa! Te meg mit keresel itt? – meglepettség bujkált a hangjában.

- És te?

- Elárultam. – mondták ki egyszerre. Aztán furcsa megnyugvás lett rajtuk úrrá. Egy oldalon álltak. Egy célért fognak meghalni. Fáradtan leroskadtak egymás mellé, a férfi átkarolta a nõt.

- Mi ketten… nagyon rég nem láttuk egymást. Pedig ugyanazon az oldalon harcolunk. Istenem, de nehéz… Bár lenne megváltás. De a leggonoszabbak között küzdünk - ellenük, te is, én is – szólt Narcissa.

- Tudom, ne is folytasd. Ne mondd el senkinek, de inkább tanítanék bájitaltant! – a férfi próbálta megkönnyíteni a helyzetet, hiszen tudta, hogy „Mrs. Malfoy” -nak mennyi nehézséget kellett elviselnie. Õ tudta, hogy Lucius feleségének lenni, na meg Dracó-t megmenteni apja és a Sötét Úr karmai közül nem éppen leányálom. - Hogyan árultad el? – kérdezte.

- Igazából… nem nevezném árulásnak, bár Õ annak tartja. Tudod, hogy minden vágyam egy fiúgyermek volt. De ez valami olyasmi, ami úgysem lehetett az enyém. Mikor Dracó-val terhes voltam, minden egyes nap csak az járt a fejemben, hogy Voldemortnak szülöm õt. Láttad volna, mikor megszületett… Mint egy angyal. Akár az apja fiatalkorában… de ebbe még belegondolni is rossz. Nem akartam, hogy Lucius sorsára jusson!

- Egy sötét szívû senkiházi a férjed. Nem tudom, hogy bírtad mellette – mondta a férfi, vigasztalóan simogatva a nõ hajtincseit. Mind a ketten elcsigázottak voltak, és ha mással nem, legalább a régi emlékekkel nyugtatgatták egymást. Narcissa Snape ölébe hajtotta a fejét.

- És te, mit tettél? – kérdezte a nõ.

- Kémkedtem Dumbledore-nak, már régóta. De csak most jött rá. Valaki beárult neki.

- Az… a férjem volt. Szemét egy csúszó-mászó volt világéletében – mondta szomorúan a nõ.

- Malfoy? Tudhattam volna. – szólt gúnyosan Snape – Csak tudnám, miért mentél hozzá, mikor ezerszer jobbat érdemelsz nála. Mi ketten… - de a mondat végét elharapta. Furcsa volt, hogy most, mikor érzi a vég közeledtét, már nem esett nehezére az érzelmeirõl beszélni.

- Jó, jó, te megmondtad. De értsd meg, nem hiszem, hogy lett volna választásom. Az aranyvér áldozatokat követel. Úgyis hozzáadtak volna.

Where once was love

- Emlékszel? Mikor elõször megláttalak a Hogwarts udvarán… teljesen elvarázsoltál. Nem értettem, hogy lehetek ilyen szentimentális. De a nyomodban voltam, egész nap figyeltelek. Aztán a téli szünetig minden nap. Mert akkor hazamentél. Nekem kihez lett volna? Egész a birtok kerítéséig követtelek. Te rám néztél, furcsán mosolyogtál, majd integettél. És én csak álltam ott, a rácsra szorítva a kezem, és néztem utánad. Soha nõ még ilyen hatással nem volt rám.

Love is no more

- Severus… tudod, hogy csak a barátom lehettél. Nekem az volt a sorsom, hogy gazdag, aranyvérû férjem legyen. És te…

- Tudom, de azért megpróbálhattuk volna. Szerettél? Úgy értem, valaha is…

Don't say if I...

- Talán. Nehéz ezt így megmondani. Barátság és szerelem között nincs számomra éles határ. Nagyon szerettelek. De… nem mertem a saját utamat járni. Lehet, hogy sikerült volna… Mi ketten? Igazán sosem gondoltam bele.

- Én meg… Hiszen tudod. Kigúnyoltak, kiutáltak, erre mindenkit elijesztettem magamtól. Még téged is csak bántottalak. Hiába, az önsajnálat nagy úr. Pedig a barátom voltál. Egy idõ után pedig már több is.

- Megértelek. Nem voltál könnyû helyzetben. Akkor még nem értettem. Bocsáss meg, hogy ellened fordultam! – mondta Narcissa, miközben egy-két könnycseppet törölt le az arcáról.

These tears we cry

Are falling rain

- Megvolt az okod rá. Nem volt szép, hogy szóba sem álltam veled. De tudod… mindennél jobban fájt, hogy képes voltál beleegyezni az eljegyzésbe. Azt hiszem, ott kezdett el tönkremenni a barátságunk.

- Féltettelek – mondta a nõ.

- Engem? Mitõl? – kérdezte Snape.

- Hogy túlságosan belemerülsz majd a feketemágiába. Nem tudtam volna elviselni, ha miattam…

- Ez volt a gyógyszerem mindenre. Tudománynak tekintettem.

- Éppen ez az. Inkább méreg volt, mint gyógyszer. A lelkedet nem vette el, de a kapcsolatunkat megmérgezte.

For all the lies you told us

The hurt, the blame!

- Narcissa, én…

- Nem kell magyarázkodnod. Már régen volt.

- Akkor már szerelmes voltam beléd – mondta a férfi, a nõ arcát simogatva.

- Szerelmes? Komolyan mondod? Akkor mi volt az a sok zagyva, hogy te a férfiakat szereted, meg hogy szálljak le rólad, ne sajnáljalak? – kérdezte hitetlenkedve Narcissa.

- Hazudtam. Sértett önérzet. Ismertél, már rájöhettél volna – válaszolta Snape keserûen.

- De Severus! Te voltál az egyetlen barátom! Mi a fenéért…

- Sajnálom a fájdalmat, amit okoztam neked. Tudom, hogy már késõ…

And we will weep to be so alone

- Bár megmenekülhetnénk! Az én kicsi fiam valahol Dumbledore védõszárnyai alatt… talán megússza. Annyit küzdöttem, és talán nem is lesz értelme. Fázom, hideg van itt. Egyszerûen a halálba fog kínozni a Sötét Úr. Mi lesz Dracó-val nélkülem? Ne haragudj, de én ezt már nem bírom… - mondta, és sírva fakadt. Snape erõsen küzdött, hogy megõrizze az önuralmát.

- Soha nem láttalak sírni.

- Egy Black-et? Viccelsz? Ha valaki is látott volna, az egy világot rombolt volna össze. A hírnevünket. A nemes és erõs Black-sarjak. Soha nem sírnak. Nem úgy a sárvérû áldozataik. Az egész varázslóvilág tudta, hogy a családunknak majdnem minden tagja halálfaló volt.

- Tudtommal egyszer sírtam életemben. Gyerekként néha elõfordult, de felnõttként csak egyszer. Azon az estén, mikor megmondtad, hogy hozzámész Malfoyhoz. Hülye módon hittem, hogy visszaadod a jegygyûrût, és… nem tudom, mindegy, a lényeg, hogy nem leszel egy ilyen semmirekellõ, aljas szemétláda felesége. Mióta kölcsönösen véget vetettünk a barátságnak, nem volt senkim. Se barát, se barátnõ, csak ellenségek, meg Dumbledore.

We are lost

- Az öreg mindig kiállt melletted.

- Ne is mondd. Az agyamra ment vele. Állandóan jó útra akart téríteni. Papolt szeretetrõl, barátságról, meg effélékrõl, amivel csak azt érte el, hogy még többet foglalkozzak a feketemágiával.

We can never go home

- Hasznodra vált azért. Nélküled rengetegen haltak volna meg. Severus!

- Tessék!

- Szerinted… láthatom még a fiam?

- Nem akarlak kiábrándítani, de tudod nagyon jól, hogy innen már nem jutunk haza.

So in the end I'll be

What I will be

- Pedig muszáj látnom õt. Nem is tudtam elbúcsúzni tõle. Lehet, hogy nem érti majd, miért vittem Dumbledore-hoz. Vajon Draco elég erõs lesz, hogy megszabaduljon az apja emlékétõl? Hogy egyszer normális ember váljon belõle?

- Ezt miért tõlem kérdezed? Te vagy az anyja.

- Tudom, de… fontos a véleményed. Õ sem szerette soha Dumbledore-t. Persze ezt, meg a muggle-gyûlöletet az apja nevelte belé.

- Remélem, nem veszed rossz néven, de a fiadat a gyávasága fogja megmenteni a kárhozattól. Nincs benne különösebb hajlandóság sem a jó, sem a rossz iránt. Ha az életére törnek, futni fog, ha ez megnyugtat.

- Én is sokszor láttam, hogy a körülmények irányítják. De talán egyszer megszereti Albus-t. Ő tudja, hogyan bánjon az úttalan Slytherin-ekkel. Nálad is sokat elért.

No loyal friend

Was ever there for me

- Mivel senkim nem volt, aki célt adjon az életemnek! Senki nem törõdött velem. Õ meg… biztosan bûntudata volt a kedves Gryffindor-hercegei miatt… Néha, sajnálatból, a Slytherinekkel is kell egy kicsit foglalkozni.

- Ne légy már ilyen rosszmájú! Nekem bevallhatod, hogy szereted az öreget. Apád helyett… Tudom, milyen apád volt.

- Az apámról ne beszéljünk. Egy szadista állat volt.

- Azért azt beismerhetnéd, hogy Dumbledore nélkül most is halálfaló, és talán már halott lennél.

- Lehet, hogy jobb lenne – válaszolt Snape kitérõen.

Now we say goodbye

We say you didn't try

- Az önsajnálatot még mindig nem tudtad kinõni. De mindegy is. A halál torkában talán fontosabb dolgokról kellene tárgyalnunk. Szerinted mi vár ránk?

- Mit vártál? Kínzás és még több kínzás. Amíg meg nem unja az az elfajzott csontkollekció. Hogy rohadna meg egy…

- Severus! Úgy látom, a cinizmusod a régi.

- Most legalább már azt mondok rá, amit akarok. Senki nem tarthat vissza.

- Úgy értettem… a halál után!?

- Fogalmam sincs. Egyszer megkérdeztem valamelyik Hogwarts-os szellemet. De õk se tudják. Õk a kettõ között ragadtak. Se élet, se halál. Én biztos a pokolra kerülök. Isten nem hiszem, hogy olyan elnézõ, mint Dumbledore.

- Szerintem Isten tudja, hogy a lelked mélyén téged sosem tudott elcsábítani az ördög.

These tears you cry

Have come too late

Take back the lies

The hurt, the blame!

- Te legalább mindig hittél bennem – válaszolta minden keserûségét kiengedve Snape. Most már õ sem bírta visszatartani a könnyeit. Valahogy… már nem lehetett erõsködni. Úgyis itt hagyják ezt a rohadt világot. Narcissa letörölte az arcát. Snape pedig – amit soha, semmilyen körülmények között nem tett volna – megcsókolta. Boldogtalan és keserû, mégis édes volt a csókjuk. Egy beteljesületlen szerelem múltja-jövõje derengett benne. Mindketten tudták, hogy ami történik, az soha nem lehet igaz. De a halál elõszele… nem az aljas gyilkosságé, amelyet Voldemort mûvel, de a természetes, mindent legyõzõ halálé – sokmindent kihoz az emberekbõl.

Sokáig csókolta még Snape a szeretett nõt. Egy pillanatra felrémlett benne a rég eltemetett szerelem. Ami sosem múlt el, csak elzárta, mert túl sok fájdalmat okozott volna.

Még Narcissában is megmozgatott valamit Severus közelsége. Annak idején… ellenállt neki, bár könnyen megszerette volna. Mindig a vesztesekhez vonzódott. Imádta a férfi kegyetlen humorát, sötét cinizmusát, denevér-külsejét. De a csók… a csók az élet része. Ehhez már késõ volt. Megint a könnyeivel kellett küszködnie.

And you will weep

When you face the end alone

- Severus…

- Érzem, Narcissa. Én is…

- … egyedül érzem magam.

- Tudod, hogy a szenvedést nem oszthatjuk meg – mondta a férfi, gyengéden végigsimítva Narcissa arcán. Érezte, hogy itt már semmiféle vigasztalás nem segít.

- Egyedül, egyedül, egyedül… Ha akkor régen, mi ketten… talán most… - Narcissa arcán zavart kifejezés ült, bár ez a sötétben nem látszott.

- Inkább hagyd. Jobb, ha felkészülsz a kínzásra, ami még ránk vár.

Who are lost

Can never go home

- Ugye, mi ketten angyalok leszünk? – kérdezte a nõ. Valószínûleg sokkos állapotba került a rá váró borzalmak miatt. Nem nagyon tudott már magáról. – Ha a fiamat nem is látom többé… te azért még velem leszel, Severus, ugye?

- Hát persze… - nem volt már túl sok mondanivalójuk, ezért Snape átölelte szorosan, utoljára Narcissát. Aztán úgy döntött, megosztja vele a végsõ mentsvárát, egy kis üveg mérget. Megváltás lesz mindkettejük számára, ha nem Voldemort keze által kell meghalniuk.

You are lost

You can never go home

*

Dumbledore talált rájuk a Sötét Úr hajdani fõhadiszállásán, miután legyõzték õt. Nem tudhatták, hogy már nem lesz ideje Voldemortnak velük törõdni. Túlélhették volna. De lehet, hogy jobb is volt ez így. Mindketten eleget szenvedtek már. Senki sem bírja a végtelenségig a harcot a sötétség ellen.

Dracó-nak meg kellett tanulnia a saját lábára állni. Leküzdötte a gyávaságát, s az egyik legkiválóbb auror lett belõle. Bár azért a tiszta vér még ma is fontos számára.

A Slytherin soha nem felejtette el Snape professzort. Ma is ott áll a szobra, a pincehelyiségben a katedra mögött. Gúnyos arckifejezés, ahogy egy fortyogó üst fölé hajol… De mindenki tudja, hogy mekkora része volt a Sötét Úr legyõzésében.

Hogy angyalok lettek-e, azt nem mondhatom el. Mindenesetre annyit elárulok, hogy mind a ketten látták Dracó-t és a Snape-szobrot, és ma is együtt vannak.